A vitiligo több eljárással és többféle anyaggal is kezelhető, gyógyítható

Megkérdeztük a hazai és külföldi szakma krémjeit, hogy, milyen, csak szűk körben ismert szerekkel kísérleteztek eredményesen a vitiligo kezelésével kapcsolatban.

Természetesen a szokásos választ vártuk a tesztünkkel kapcsolatban, hogy sajnos nem gyógyítható, de ezúttal másképp történt. Többen is ajánlottak egy olyan szert, ami minimum 70-80 százalékos gyógyulási esélyt nyújt a vitiligora.

Az eljárás sikere függ természetesen a személy életkorától, életmódjától, általános egészségi állapotától, mint minden más esetben.

Tettünk hát egy próbát, megrendeltük több ilyen terméket és élesben teszteltük. Ezúttal is kellemes meglepetés ért!

A nyugati világban még csak nevében sem létező, egyébként nevetségesen olcsó krém kiállta a próbát. Pedig őszintén szólva nem vártunk sokat tőle.

A krémet naponta egyszer alkalmaztuk a vitiligos bőrön, este füdés után. Jó alaposan, mélyen bemasszírozva az érintett vitiligos bőrbe.

2-3 hónapig nem történ semmi. Majd ezután több markáns vonalú repigmentált barna folt jelent meg a vitiligos folt széleihez közel. Az öröm ismét leírhatatlan volt.

Ez már nem az első ázsiai készítmény, ami sikerrel vette a próbát és teszteket. Kicsit furcsa, de az az érzésünk, mintha a nyugati orvostudomány nem venné elég komolyat a vitiligot, azt csak esztétikai problémának tekinti. Ázsiában az alternatív megközelítéssekkel már azonban egészen más a helyzet. Itt nagyon komolyan veszik a vitiligot és több, valóban működő megoldásuk is van rá.

Összetevőit elemezve rendkívül érdekes képet kapunk. Palealea, réz-szulfát, Angelica Sinensis, hidrogén-acetát, glicerin, propilén-glikol, karbomer, trietanol-amin, víz és még további anyagok szép számmal, de ezek az anyagok képezik a fő gerincét a készítménynek.

Szeretném leszögezni, hogy nem kívánunk és nem is fogunk senkinek sem reklámot csinálni. Csak és kizárólag a valóban működő megoldások keresése és megtalálása a cél.

Figyelmeztetés! Új termékek kipróbálását a saját bőrön senkinek sem ajánljuk! Csak olyan termékeket ismertetünk, amelyek valóban eredményesek és nem járnak semmiféle mellékhatással, még hosszútávon sem.

A készítmény érdekessége, hogy fertőtlenítő hatással bír. Hatékonyan gátolja a Staphylococcus aureust, az Escherichia colit és a Candida albicans-t is. Allergiás reakció vagy mellékhatás nem ismert. Bőrirritációt sem tapasztaltak még ezzel kapcsolatban.

Teljes egészében megszünteti a vitiligonál időnként tapasztalható viszkető, égő érzést, amelyek akkor jelentkeznek, amikor a festéktermelés kezd leállni.


Az ajánlás napi két, háromszori kenés, amit nem tartottunk be, csak egyszer lett kenve a vitiligos terület, de ennek ellenére egyértelmű a markáns repigmentáció.

Nyílván, ha többször lett volna kenve naponta az érintett terület, akkor valószínűleg gyorsabban gyógyul. A továbbiakban áttérünk a gyógyulás és a teszt felgyorsításának érdekében a napi kétszeri, azaz reggeli és mindennapos kenésre.

Ajánlatos tovább erősen, hogy az érintett területet naponta 2-5 percig napoztassuk, a gyógyulás érdekében. Ezt nem tettük, mivel a teszt ideje alatt éppen tél van, a szoláriumtól pedig óvjuk a bőrünket.

A további adatok az alapján a kenőcsben többek között megtalálhatók az alábbi anyagok is:  ecetsavgáz, glicerin, propilénglikol, karbomer, trietanolamin.

A használat élményét tekintve nagyon kellemes illata van a terméknek. Nagyon ismerős illatot érezni benne, de nem sikerült még beazonosítani, fűszeres, kellemes illata van. Nagy valószínűséggel hazánkban is előforduló gyógynövény is van benne.

Próbáltuk kideríteni a benne található további anyagok mibenlétét puszta kíváncsiságból, de a cikk közlése során nem érkezett még válasz erre vonatkozólag.

A kenőcsöt rendkívül gyorsan felszívja a bőr és nem tapasztaltunk semmilyen mellékhatást vagy kellemetlen érzést, jelenséget a használat során.

A gyógyhatású készítmény után kutatva kiderült, hogy hasonlóan jó eredményekkel használható a leukoplakia nevű betegség esetében is.

A leukoplakia oka, akárcsak a vitiligo esetében a nyugati orvostudomány szerint ismeretlen. A szájon belüli képződés kockázati tényezői közé tartozik a dohányzás, a túlzott mértékű alkohol fogyasztása is.

A termékről azonban szokatlanul kevés információ áll rendelkezésre, talán nem véletlenül. Az biztos azonban, hogy a teszt során a vitiligo bőr kezd visszapigmentálódni. A repigmentáció eddigi sebességét tekintve a teljes repigmentáció előreláthatólag 6-12 hónap lehet, amit később pontosan megírunk.

Nem cél a termék reklámja, sem a termék forgalmazása. Így ezt nem is tesszük. Egyedüli cél, hogy valóban működő, további kezeléseket, gyógynövényeket, szereket eljárásokat találjunk a vitiligora. Akit komolyabban is érdekel a téma és ezen speciális szer, az minden információt megkap a könyvekben.

További gyógynövényes vitiligo termékek tesztelése is várható.